Reading
Tears
stream down your face. When you lose something you cannot replace.
Egyszer régen azt olvastam valahol,
hogyha valaki már nem az életünk szerves része, s már nagyon hiányzik,
nyugodtan írjunk neki. Nem az a lényeg, hogy elküldjük-e vagy sem, hanem az,
hogy kiírj mindent magadból. Minden sérelmet, minden kétséget és minden
fájdalmat. Én nem akartam idáig eljutni, de egyszer mindennek eljön az ideje.
Ez most az én búcsúm tőle, hogy végre én is továbbléphessek.
Nem
tudom. Fájt. Talán túlságosan is. És ez a legnagyobb baj a fájdalommal.
Megköveteli, hogy érezzük.
Az egyik legtöbbet feltett kérdés az
utóbbi időben az volt, hogy hiányzik-e még? Én meg szinte mindig egyből
rávágtam, hogy nem, de tudat alatt igen is hiányzott. Nagyon. De ez akkor még
nem akartam felfogni, nem akartam egyáltalán ezekkel a gondolatokkal
foglalkozni. Éltem nyugodtan az életem, mosolyogtam, néha még nevettem is, s
ennyi. Tökéletesen megvoltam. Amíg nem kellett beszélni róla, addig nem volt
baj. De a barátaim kérdeztek. Érdekelte őket, hogy mi van velem. Én meg már nem
tudtam úgy nem foglalkozni vele. Valahogy valahányszor róla kellett beszélnem,
egy részem meghalt. Megint szenvedtem, megint fájt és ami a legrosszabb, nem
tehettem ellene semmit.
Van,
ami nem múlik el soha. Vannak emberek, akiket egyszerűen nem tudunk elfeledni.
Nem azért, mert nem akarjuk őket, hanem mert egyszerűen nem megy. És ez
valahogy pontosan így van rendjén.
Vannak azok a napok, amikor hirtelen
túl sok minden zúdul ránk. Mi meg csak állunk a rohanó tömegben, és
elgondolkodunk egy percre. Vajon megéri mindez? Mégis mi az értelme ennek?
Amikor kételkedünk, amikor hitetlenek leszünk. Amikor már feladnánk a harcot,
valami mégis azt súgja nekünk, hogy tovább kell mennünk. Mert még annyi minden
vár ránk. Még annyit nem éreztünk. Még annyit nem láttunk.
A
fájdalom elkerülhetetlen az életben, de azt megválogathatjuk, hogy ki okoz
fájdalmat.
Jól vagyok. Végre. Szükségem volt a
történtekre ahhoz, hogy rájöjjek, mi is fontos igazán az életben. Kit is akarok
magam mellett látni. Elbuktam, de sikerült felállnom. És most végre érzem, hogy
minden rendben lesz. Mert itt van mindenki, akire szükségem van.
Túl sokáig (s)írtam.
De most már elég az éjféli döntésekből.
Hamarosan
jövök...
Szilárd xx.
